UP hírek, LU19, 17 I.osztály: Hatalmas volt a szívünk!
Május 23, 2024

Gyönyörű befejezése volt ez az idei évünknek!



Érzelmekkel és feszültséggel gazdag mérkőzésre számítottunk idei utolsó, Békéscsaba ellen vívott LU19 I.osztályú mérkőzésen és nem is csalódtunk.

 Az idén ebben a felállásban utoljára szereplő ifjúsági együttesünk messze híres a jó közösségéről, így nem csoda, hogy érzelmileg érintettek voltak játékosaink és az edzőik is, ugyanakkor a helyezés szempontjából az sem volt mindegy, hogy győztesen, vagy vesztesen megyünk-e le a pályáról. Nekünk ezen a mérkőzésen múlt a 6. vagy az eredmények függvényében akár az 5.hely sorsa.

Az első félidő elején teljesen kiegyenlített játékot láttunk, felváltva estek a gólok. Negyedóra játék után azonban mintha elfáradtunk volna, mert a két csapat közt a különbséget csak az növelte, hogy mi kihagytuk a helyzeteinket, a csabaiak meg nem, így a félidőt négygólos hátrányban zártuk. 

A második félidőben a kivédekezett helyzeteket sikerült hazai gólokra váltani, így lépésről lépésre elkezdtük ledolgozni a hátrányunkat, majd át is vettük a vezetést. A győzelem igazi csapatmunka volt de ki kell emeljük kapusainkat és Szécsi Szintia valamint Dani Zita mezőnymunkáját. 


Szerettünk volna nyerni de nem volt igazán tétje az LU17 I.osztály Békéscsabával vívott összecsapásának. Nem volt igazán jó napunk, rengeteget hibáztunk az első pillanattól kezdve. Sok volt az eladott labda, amit ellenfelünk hamar gólra váltott és a 7 a 6 elleni játékunk sem működött. A második félidőben voltak ugyan jobb pillanataink de lényegesen az sem hozott játékunkba változást, nem tudtunk fordítani.

Bár a Békéscsaba elleni mérkőzést elvesztették Lasluska Balázsék, az LU17 tabellán mégis előkelő helyet csíptek meg lányaink. 

Az év közben folyamatosan alakuló, rotálódó, egyre fiatalodó csapatunk szép reményekkel indult a bajnokságnak és végig partiban is voltunk az akadémiai csapatokkal. Nüansznyi dolog döntött az országos döntőbe jutásnál, ott sajnos nem felénk billent a mérleg nyelve de összességében elégedettek lehetünk ezzel a 3.helyezéssel. 


Büszkeséggel tölt el minket mindkét csapatunk teljesítménye, és nemcsak a játékosoknak de az áldozatos szüleiknek is jár a gratuláció!


LU19 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE - Békéscsabai ENKSE 27-26 (13-17)

PC Trade SZNKE. Hargitai Norma, Majoros Gréta-Majoros Flóra 3, Bajusz Anna, Magyar Nóra 1, Tóth Amina, Kapás Réka, Dobó Kitti, Bozsoky Brigitta 2, Csery Zoé 2, Dani Zita 5, Szöllősi Fanni, Kádár Luca 1, Kószó Milla 2, Szécsi Szintia 11
Edző:Baunok Bernadett-Buchholcz-Huba Dóra- "Nagyon Büszkék Vagyunk Csapatunkra! Mindkét csapat a 6.helyért küzdött, Nagyot hajtottak a Lányok, mindent megtettek a győzelemért! Ez a mérkőzés méltó befejezése volt az idei kemény bajnokságban való jó szereplésünknek! Gratulálunk és Nagyon Szépen köszönjük Minden Játékosunknak az egész éves közös munkát és az elért csodálatos eredményeket,  helyezést!!!"


LU17 I.osztály Kelet
PC Trade SZNKE - Békéscsabai ENKSE 27-40 (13-18)

PC Trade SZNKE 2023/24 u 17-es csapata: Farkas Nóra, Gulyás Adél, Kapás Laura, Majoros Gréta- Papp Boglárka, Sohár Noémi, Szabó Blanka, Vadkerti Luca, Sávai Lili, Farkas Anna, Majoros Szofi, Bakos Fanni, Laluska Elza, Bácsi Janka, Milencovici Iovana, Jéga-Szabó Viktória, Rovó Blanka, Kollár Kitti, Forgó Noémi, Kádár Luca, Bogdán Orsolya, Szécsi Szintia, Ambrus Gerda.
Edző: Laluska Balázs- "Büszkeség az egyesületnek, a klubnál dolgozó edzőknek és munkatársaknak, hogy az elmúlt 3 év mindegyikében stabil élcsapattá vált az aktuális u 17-es korosztály. A nevükben is gratulálok a lányoknak!"