UP hírek, Gyermekbajnokság- 4 meccs, 4 győzelem!
Október 13, 2026

Felsőházban folytatjuk a szereplést!


Mindkét mérkőzését megnyerte, ezzel pedig biztosította felsőházi szereplését Miklósné Kocsis Éva U15-ös csapata. Az eredmény nem volt meglepetés, hiszen egész héten erre készültünk, tudatosan edzettünk, és semmit sem akartunk a véletlenre bízni. 

Az első mérkőzésen felszabadultan játszottunk, és különösebb megerőltetés nélkül győztük le a makóiakat. A forduló második összecsapásán már becsúsztak hibák, ám a Tisza Volán ellen is meggyőző játékkal rukkoltunk elő, és végül nagyarányú győzelmet arattunk.
A sikerekhez remek kapusteljesítmény és igazi csapatmunka is kellett, a lányok jól reagálták le a nehezebb pillanatokat. A két biztos  győzelemmel és az eddig mutatott teljesítményünkkel a hátunk mögött bizakodva várhatjuk a felsőházi folytatást!


Gyermekbajnokság LU15
PC Trade SZNKE – DUOCOR MKC 67-8 (33-6)

PC Trade SZNKE: Nagy Ramóna (3), Ugray Lili (9) (kapusok), Rácz Léna 10, Mónus Jázmin 12, Üveges Leila 10, Zsiros Lili 9, Szabó Barbara 8, Borka Nikolett 5, Forgó Enikő 1, Farkas Linett 2, Szombati Luca 3, Kalcsevics Patrícia 7.

Tisza Volán Szeged – PC Trade SZNKE 24-40 (12-23)

PC Trade SZNKE: Nagy Ramóna (12), Ugray Lili (2), Rácz Léna 2, Mónus Jázmin 2, Üveges Leila 14, Zsiros Lili 2, Szabó Barbara 4, Borka Nikolett 5, Gémes Emma 5, Forgó Enikő 2, Kovács Borbála 1, Farkas Linett, Szombati Luca, Kalcsevics Patrícia 3.

Edző: Miklósné Kocsis Éva-" Az 1. csoportkör utolsó fordulóját játszottuk a hétvégén. Mindkettő mérkőzést meg kellett nyernünk ahhoz, hogy a felsőházba jussunk. Ennek szellemében készültünk a héten. Az első mérkőzésen felszabadultan játszottunk, labdaszerzésekből sok indításos gólt lőttünk. A Tisza Volán ellen támadásban jól kezdtünk, viszont a nyitott védekezés elmaradt a tanultaktól. Változtattunk rajta, kicsit masszívabbá vált a védőfalunk, jó kapusteljesítmény volt mögötte. Így lépésről-lépésre tovább tudtuk növelni az előnyünket. Ezzel biztosítottuk a felsőházban való részvételünket."




A befektetett munka meghozta gyümölcsét! 


Megkezdték idei szereplésüket Miklós Dániel U12-es lányai is. Az első fordulóban a Tisza Volán Szeged 1. és 2. csapata ellen léptünk pályára, és mindkét mérkőzésen nagyarányú győzelmet arattunk! 

Az eredmények jól mutatják, hogy milyen minőségű munka folyik egyesületünknél. Tudjuk, hogy a sikerért tenni is kell: az edzések rendszeres látogatása bizony lemondásokkal jár, de az eredmények meg nagyon jó visszacsatolást adnak. Büszkék vagyunk a lányokra, hiszen a kitartásnak és a közös munkának igenis megvan a gyümölcse. 

Csak így tovább gyerekek!

 

Gyermekbajnokság LU12 IV. csoport
Tisza Volán Szeged 2. – PC Trade SZNKE  8-24 (5-12)
PC Trade SZNKE - Tisza Volán Szeged 1. 30-3 (14-2)

 PC Trade SZNKE: Kunfalvi Lea, Nacsa Dorina-Cserháti Frizsina, Szélpál Natasa, Papp Emma, Szélpál Janka, Turi Luca, Kardos Lili, Török Panna, Battancs Bíborka, Szabó Zita, Szeles Gréta, Lipták Bori, Tasi Réka, Balogh Boglárka

Edző: Miklós Dániel-"Lejátszottuk első U12-es mérkőzésünket. Izgalommal várták a lányok, hogy végre pályára léphessenek. Az elején egy kicsit megihletődötten játszottunk, de folyamatosan belelendültünk a mérkőzésbe. Szépen összeállt a védekezés, voltak jó kapus védések, támadásban kevés technikai hibával játszottunk. "

Friss híreink

UP hírek, ...

Október 13, 2026

UP hírek: LU18 ...

Október 07, 2026

UP hírek: U16 - ...

Október 05, 2026

UP hírek: ...

Október 04, 2026