UP Hírek: Tökéletes U18 rajt!
Szeptember 01, 2026

Rögtön egy győzelemmel indítottuk a szezont!


Hazai pályán a fővárosi SZISE ellen kezdte meg a 2026/27-es szezont U18 I. osztályú együttesünk. Lányaink semmit nem bíztak a véletlenre: magabiztos játékkal és megérdemelt győzelemmel indították az új idényt.


Az elmúlt szezon biztató teljesítménye után természetesen idén magasra került a léc. Fiatal érkezőinkkel, akik a tavalyi gyermekbajnokságban meghatározó szerepet töltöttek be, csapatunk összességében nemcsak megőrizte erejét, hanem új lendületet is kapott.

Az első félidő teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott, látszott, hogy hosszú pihenő után először léptek tétmérkőzésen pályára a csapatok. Mindkét oldalon akadtak pontatlanságok de összességében jó volt a játék képe, a szoros eredmény ellenére karakteres, határozott játékot produkáltunk.

A szünet után védekezésünk felkeményedett, amiből labdákat szereztünk, pontos és gyors támadásokat vezettünk. Lendületbe kerültünk és állva hagytuk budapesti ellenfelünket, akik a végjátékban csak kozmetikázni tudták az eredményt. 

Teljesen megérdemelt győzelmünkkel a rajt tehát kipipálva, az első két pont a zsebben, jöhet a folytatás!

Gratulálunk a csapatnak a remek szezonrajthoz! Mutassuk meg, hogy idén érdemes lesz figyelni ránki!


Hajrá, Szeged!



LU18 I.osztály, Kelet
PC Trade SZNKE – SZISE  38-31 (18-17)

PC Trdae SZNKE: Kuk Lídia, Szabó Luca- Oltványi Mira 10, Radics Réka 5, Halasi Sára 6, Szabó Szonja 3, Mayer Szonja 2, Buchholcz Bodza 5, Rácz Hella 4, Tóth Szófia, Haumann Hanna, Ilyés Bíbor 2, Bauer Kata, Tóth Liliána 1
Edző: Vadkerti Attila

Friss híreink

UP hírek: U18 ...

Augusztus 13, 2026

UP hírek: U18 ...

Június 02, 2026