UP hírek: Megszenvedtünk a győzelemért
Február 13, 2025

Mindkét csapatunknak főként a védekezéssel gyűlt meg a baja.


Békéscsabát fogadtuk szerdán az I.osztályok bajnokságának U18 és U20 korosztályában. 

Majdnem meglepetést hozott az ifjúsági összecsapás, hiszen abszolút esélyesként léptünk pályára, mégis 40 percig rohantunk csak az eredmény után. Rosszul kezdtük a mérkőzést, de nem is a támadás, inkább a védekezés volt az, amivel Baunok Bernadett elégedetlen volt, így hamar jött az időkérés. 

Az sem segített, hogy nagyon jó formát fogott ki a csabai alakulat, mi pedig ugyanezt nem mondhattuk el magunkról, rengeteget hibáztunk elöl és hátul is, egyedül kapusaink hozták a tőlük már megszokott stabilitást.
Az akarattal nem volt gond, és le a kalappal a csapat előtt, hogy egy percig sem adták fel lányaink a mérkőzést, 40 perc játék után sikerült végül megfordítanunk az eredményt és ha nem is egy emlékezetes jó játékkal, de végül csak behúztuk ezt a fránya mérkőzést. 

Nem feltartott kézzel de nyilván reálisan, az erőviszonyok ismeretében csak egy jó játék reményében lépett pályára Buchholcz-Huba Dóra serdülő csapata. Sajnos a jó játék elmaradt, átrobogtak rajtunk a vendégek.  

Akadtak hibák támadásban is de igazából a védekezésünk hiánya volt a fájó, az okozta a vesztünket. Szerencsére ez olyan dolog, amin változtatni lehet és fogunk is, ebben biztos lehet mindenki!

Jövő héten Vácon lépünk pályára, addigra rendet rakunk a fejekben. 

Hajrá Szeged!

 

LU20 I.osztály
PC Trade SZNKE – Békéscsabai ENKSE 25-22 (10-13)

PC Trade SZNKE – Hargitai Norma, Majoros Gréta- Vadkerti Luca 5, Bajusz Anna 3, Magyar Nóra 1, Dobó Kitti 1, Bakos Fanni, Kapás Réka 1, Rácz Petra 3, Cseri Zoé 2, Rovó Blanka 1, Dani Zita 4, Kószó Milla 1, Szécsi Szintia 3
Edző: Baunok Bernadett- „Nem játszottunk jól, de Csapatunknak megint helyén volt a szíve. Kiemelném  kapusainkat, extrán védtek mindketten. Hargitai Norma az első félidőben, Majoros Gréti a második félidőben. Gratulálok Csapatunknak a győzni akarásért és a két pont megszerzéséért!"

LU18 I.osztály
PC Trade SZNKE – Békéscsabai ENKSE 28-41 (17-21)

PC Trade SZNKE: Farkas Nóra, Kapás Laura- Papp Boglárka 2, Szabó Blanka 3, Majoros Szofi 5, Oltványi Mira, Bakos Fanni 1, Bácsi Janka, Milencovici Iovana, Rovó Blanka 8, Buchholcz Bodza 3, Rácz Hella 1, Hermán Aisa 1, Forgó Noémi 4, Ambrus Gerda
Edző: Buchholcz-Huba Dóra- „ Védekezés nélkül elég nehéz játszani.”






Friss híreink

NBII- FELJUTOTTUNK!

Május 25, 2025

UP hírek: ...

Május 24, 2025

UP hírek: LU16 ...

Május 23, 2025