UP hírek: Hoztuk a kötelezőket
Szeptember 13, 2020


Pontokért mentünk, meg is kaptuk amit akartunk.


Foghíjasan indult el pénteken, hajdúnánási fordulójára, ifjúsági I.osztályú csapatunk.  Fiatal játékosok bevetésével fontos alapembereket kellett pótolnia Baunok Bernadettnek, így bár nem feltartott kézzel de nyilván nem a meccs esélyeseként léptünk pályára. Szép egyéni teljesítmények mellett küzdés, akarás jellemezte a csapatot, le a kalappal a lányok előtt!

Női Ifjúsági I.osztály- Kelet
Hajdúnánás- PC Trade Szegedi NKE 32-25 (14-10)

PC Trade Szeged: Porobic Zoé, Jovanov Liliána (kapusok), Szabó Leila 4, Szöllősi Zsófia 7/2, Ábrahám Cintia 1, Rácz Viktória, Dudás Dominika 1, Vörös Vivien, Gordos Ágnes, Farkas Adrienn 6, Tóth Adrienn 4, Kárász Szimonett 2/1,
Edző: Baunok Bernadett- " Ezen a mérkőzésen nagyobb teher hárult, azokra a nagyon fiatal játékosainkra, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Nagyon szépen helytálltak, küzdöttek, akartak. Főleg egyéni figyelmetlenségekből kaptuk góljainkat és helyzet kihasználásunkon is javítanunk kell a jövőben. Nem kesergünk, úgy gondolom jó úton haladunk, ezen a mérkőzésen is sok pozitívumot láttam Lányainktól."




Mezőtúron lépett pályára  szezonnyitó mérkőzésén Laluska Balázs serdülő III. korosztályban indított, 2006-os csapata.  Hogy megfelelő megterhelést kapjanak a lányok, nem utaztunk el teljes létszámmal, így mindenki több időt tudott a pályán tölteni és ez bevált.  A kiegyensúlyozottságot a pontok eloszlása is bizonyítja, hogy mindenki tette a dolgát, a  jó kapusteljesítmény mellett, mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez.

Lány Serdülő III. K csoport
Mezőtúri AFC Syngenta - PC Trade Szegedi NKE 19:30 ( 7-15 ).

PC Trade Szeged: Bacsa Sz.( k ) - Bajusz A. 2, Dani Z. 3, Dobó K. 3, Fehér B. 1, Hámori Zs. 5, Kapás R. 4, Kiss B. 4, Szöllősi F. 3, Tanács P. 1, Tóth S. 3.
Edző: Laluska Balázs -"Nagy öröm, hogy valamennyi mezőnyjátékosom betalált az ellenfél kapujába, Bacsa Szilvi pedig stabilitást adott a védelemnek! Kezd letisztulni mindenkinél, hogy mi a feladata, ezt igyekszünk tovább csiszolni!"




Nemcsak a serdülő III. hanem az LU15 I. osztályban is debütált Laluska Balázs és újdonsült csapata. A zömében 2006-os születésű lányaink, új edzővel és új játékstílussal gazdagodva, egyértelműen izgulva léptek pályára Kisvárdán. Nyári felkészülésünk, a látottak alapján,  jól sikerült, hiszen meg sem kottyant lányainknak a koronavírus helyzet miatt átszervezett, pihenő nélküli, két egymást követő mérkőzés: előbb a Hódmezővásárhely, utóbb a Békéscsaba csapatát vertük stabilan, nagy gólkülönbséggel. Van még mit csiszolni de egyértelműen jó stílusban, nagyon tudatosan kézilabdáztunk.

Gyermekbajnokság LU15 I.osztály Kelet
PC Trade Szegedi NKE - Hódmezővásárhelyi LKC 28-14 (15-7)

PC Trade Szeged: Bacsa Szilvia, Hargitai Norma- Bajusz Anna 4, Dani Zita, Dobó Kitti 2, Hámori Zsuzsanna 3, Kapás Réka 2, Konkoly Zuzsanna 3, Kószó Milla 4, Réti Bíborka 3, Szöllősi Fanni, Tóth Amina 1, Tóth Sára 3, Vadkerti Luca 3

PC Trade Szeged- Békéscsabai ENKSE 24-15 (12-8)

PC Trade Szeged: Bacsa Szilvia, Hargitai Norma- Bajusz Anna 3, Dani Zita 1, Dobó Kitti 5, Hámori Zsuzsanna 1, Kapás Réka 1, Konkoly Zsuzsanna 8, Kószó Milla 1, Réti Bíborka, Szöllősi Fanni, Tóth Amina 1, Tóth Sára, Vadkerti Luca 3
Edző: Laluska Balázs- Nagy szívvel, lelkesen játszottak a lányok! Terveink szerint haladunk! Ki kell emelnem a 6:0-ás védekezésünket, ami egészen jól működött, főleg a második mérkőzésen! Megterhelő volt 2 meccset egymás után játszani, de ezt is jól bírták a fiatal hölgyek! 2 hét múlva folytatás Debrecenben, egy nagyon erős hazai csapat és a Kisvárda ellen!




A féléves kihagyás után is hozta a nagy gólkülönbségű nyert meccsek tendenciáját Miklósné Kocsis Éva, U15 területi bajnokságban induló, 2007-es csapata.  Habár voltak apró hibák, kellő meccsdrukk is az elején, nem okozott gondot megszerezni a győzelmi pontokat.

Gyermekbajnokság LU15 területi
Kiskunmajsai KC – PC Trade SZNKE 8-23 (4-11)

PC Trade SZNKE: Majoros Gréta, Krammer Franciska (kapusok), Árpási Boglárka, Bajusz Boglárka 1, Báló Gréta, Barna Izabel 3, Kádár Luca 5, Kollár Kitti 1, Maczkai Boglárka 2, Rovó Blanka 1, Seres Liza 3, Sohár Noémi 2, Szarvas Csenge 2, Szerafimovszki Vanda 3.

 PC Trade SZNKE – Kisteleki KK 23-6 (8-1)

PC Trade SZNKE: Majoros Gréta, Krammer Franciska (kapusok), Árpási Boglárka, Bajusz Boglárka 4, Báló Gréta 1, Barna Izabel, Kádár Luca 3, Kollár Kitti 1, Maczkai Boglárka 3, Rovó Blanka 1, Seres Liza 6, Sohár Noémi, Szarvas Csenge 2, Szerafimovszki Vanda 2.
Edző: Miklósné Kocsis Éva- "Fél év kihagyás után, vártuk már nagyon, hogy ismét bajnoki mérkőzéseket játszhassunk. Kicsit túlizgultuk mindkét mérkőzés elejét. Amint sikerült megnyugodnunk, jól játszottunk. A védekezés jól működött, kapusaink jól védtek. Támadásban még sok volt a technikai hiba."

Friss híreink

Simán, de nem ...

Szeptember 28, 2020

UP hírek: Csak a SZEGED!

Szeptember 28, 2020

Nézők nélkül is a ...

Szeptember 26, 2020

UP hírek: Minden ...

Szeptember 17, 2020